LESZNAI ANNA: ÉBREDÉS

Éltem aluvó asszonyéltemet
S testem nem volt más - minden nyarak teste -
Hajam a fáknak kúsza lombja volt,
Szívem a nappal leáldozott este.

És nem volt más álomra nyílt szemem
- Hiába hajlott ködfejtõ betükre -
Mint minden víznek és minden egeknek
Egymásba mélyedt magalátó tükre.

Dús eremben télvégi harmat gyûlt meg,
November hóban õszi pára ült meg.
Mindenik maggal kipergett az éltem
És lenge lelkem lebegett a szélben.

- Te eljöttél és kiváltottál engem
Te csudahántó megváltó szerelmem.
Sebzett testem a nyarakból kivállott,
Most talpig saját fájdalomban állok.

Az én karom reszket ölelve téged,
Az én szivemre verõdik beszéded
S hogy gyökeret vert tebenned a lelkem,
Én felsikoltva önmagamra leltem.

Mintha rólam szólna...