Mesi
http://www.tutikepeslapok.hu/kepeslapok/0000071563.gif

IDÉZETEK, ÉLET.


őszintén kérem.

Nem kívánom, hogy kimentsenek a vízből, megelégszem azzal, ha nem löknek bele. " "

Megtalálni a szerelmet a való életben sem egyszerű, hát még a virtuális környezetben. Ahol mindenki azt ír magáról, amit akar, ill. álarcot öltenek, hogy jobb cégért csináljanak maguknak. Sok a szélhámos, a félrevezető ember, de vannak egyértelmű nyíltan színt vallók is, akik nem kertelnek és megmondják, ha csak egy alkalomra vágynak is.

egy nagy titok.

Amikor először egérrel találkoztam (számítógéphez tartozóval) két kézzel fogtam. Az egyikkel megtámasztottam, amíg kattintottam, mert annyira féltem, hogy elmozdul, és valami bajt csinálok.

Voltaire: A boldogságról...

Voltaire: A boldogságról...

Ha a boldogság azonos volna az élet egynémely örömével, akkor valóban ismernénk a boldogságot. De ha csak a csábító, kellemes, zsongító érzések szakadatlan sorát csúfoljuk e néven, akkor a boldogság nem e földgolyóra termett, másutt keressétek!

KEDVENC KÉPEM

http://www.kortarsalkotas.hu/components/com_virtuemart/shop_image/product/e28a8f6d444f27989ee6a8ffbe4cff2b.jpg

EGY ÖREG NŐ?????

Harmincas éveimre jöttem rá arra, hogy ez minden nagyon szép és jó, de hogy mi az ára, azt csak azok a nők tudják, akik mindezt elérték. Mert az, hogy az ember akar és tesz, nagyon dicséretes. Ám a környezet reagálása annál kevésbé, hiszen ki tudja mi okból, de segítség helyett akadályokat gördít ezek elé a nők elé. Szinte minden esetben elhangzik a: „– Mit akar ez az ‚öreg tyúk‘?“ – kezdetű megjegyzés. Amely aztán így folytatódik: „– Iskola? Karrier? Hát az meg minek? Ennek teljesen elment az esze!“ Azokról a reakciókról tényleg ne is beszéljünk, amellyel a sikeres „idősebb“ nőket véleményezik...! Ó, az emberi irigység nem ismer határokat!

Teljesen elképedtem, mikor egy ismerősöm, negyvenes nő, korcsolyázni tanult. Nem is ezen, hanem ahogy az emberek kommentálták. Hadd ne írjam le a megjegyzéseket, amelyekkel nemcsak a férfiismerősei, hanem a nők is, illették. Lám, egy valós példa a női szolidaritás hiányára! Pedig miért is ne? Miért kéne a negyvenes nőnek „takarodót fújnia“?! Hol van az megírva, hogy ő már nem kezdhet valami új tevékenységbe?






2009. január 15., csütörtök

emlékek


Kivételesen nem az ablaknál állok. A zárt teraszon ülök.Hallgatom az éjszakai élet apró neszeit, s csodálom az utcán villogó különböző karácsonyi fényeket. Hátrahajtom a fejem a szék karfájára, szorosabbra tekerem magamon a plédet, s beszívom a fenyőfa gyantás, semmi máshoz nem hasonlítható illatát.
Régi karácsonyok képei villannak fel előttem, amikor gyermekként boldog izgalommal kerestem-kutattam a fa alá rejtett csomagokat, vajon melyik az enyém? Vártam a vendégeket, vajon kereszt szüleimhez mit hozott a Jézuska?

Sokféleképpen kötődöm a karácsonyhoz. Az első, amire emlékszem (talán három éves lehettem), amikor édesanyám lepedőbe öltözött Jézuskaként, azt kérdezte: jó voltam-e, mert különben nincs ajándék. Arra, hogy én, a nagyszájú, vagány lány megmertem-e szólalni, már nem emlékszem. De nagyanyám szoknyája szélének érdes, erős érintését mai is a markomban érzem. Nagyon szoríthattam szegény ruhát...
Aztán a karácsonyra, amikor eljegyeztek
Akkor még szép volt minden , legalább is azt hittem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése