a SZERELMEK, MÁR NEM IS ÍRNAK.
EL TŰNTEK, HÁT ILYEN A NET SZERELEM.
A VALÓ VILÁGOM VALÓS GONDOLATAIM.
Ha a boldogság azonos volna az élet egynémely örömével, akkor valóban ismernénk a boldogságot. De ha csak a csábító, kellemes, zsongító érzések szakadatlan sorát csúfoljuk e néven, akkor a boldogság nem e földgolyóra termett, másutt keressétek!
Olyan a szerelem, mint a gyöngyszemű harmat,
amelytől fénylik a szirom,
amelyből felszökik, kévéjében a napnak,
szivárvány-szikra, miliom.
Ne, ne hajolj reá, bárhogy vonz e merész láng,
ez a vízcseppbe zárt, percnyi kis fényözön -
mi távolabbról: mint a gyémánt,
az közelebbről: mint a könny.
Soha nem felejtem el a szerelmedet!
A gyönyörű, csillogó, szép szemedet,
a csókokat és öleléseket,
a veled töltött csodás perceket.
Még a gondolatot is imádom,
amíg élek, a percet kívánom.
Amikor először megöleltél,
amikor a kedveseddé tettél.
Miénk lett minden örömünk emléke.
Hidd el a boldogságnak nincs vége!
Hiszen itt maradt a mosolyod,
nem tűnik el soha az illatod.
Behunyom a szemem és újra látlak!
Csak az fáj, hogy már hiába várlak!
Ilyenkor könnycsepp hull a papírra.
Tudom, hogy hiába várlak vissza!
De gondoljunk egymásra örömmel,
nem is lehet egyszerű közönnyel.
Mindent jelentettél akkor nekem,
tudom, neked én is kedvesem!
Soha ne felejtsd a szerelmemet,
a csókokat és öleléseket,
a szerelemtől csillogó szememet,
az együtt töltött csodás perceket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése